Gyerekeinkért

5.32 
Mit gondol egy kisgyerek, ha a közeli hozzátartozója meghal? Megosszuk-e vele tudásunkat, vagy kíméljük meg attól az érzelmi megrázkódtatástól, amely a közlés nyomán éri? Miért nem jó eltitkolni a gyerek előtt, hogy nem vérszerinti gyermeke az őt örökbefogadó szülőnek? Hogyan beszéljük meg vele, hogy házasságunk megromlott és az egyik szülő elköltözik a közös otthonból? Mit jelent a gyerek számára, ha testvére születik? Mit gondolhat, mit érezhet ilyenkor? Hogyan kezelheti a szülő és nevelő az olyan nehéz kérdéseket, mint a gyerekkori szexualitást? Mit tegyen, ha gyereke "más" mint a többi? Akkor vagyunk-e "jó" szülők, ha szükségleteit azonnal és feltétel nélkül teljesítjük, vagy ha korlátozzuk, hogy könnyebben tudjon beilleszkedni a társadalom követelményrendszerébe? Hol van az engedékenység és a szigor közötti határ? Könyvünkben nem szeretnénk konkrét tanácsot adni. Minden gyerek és minden szülő más és más. Ugyanakkor a "pszichológus szobájában", a játékterápia során a gyerekek sok mindent elárulnak érzéseikből. Ezeket a - gyerekek számára sem tudatosult - lelki nehézségeket próbálja megérteni és megfejteni a pszichológus, hogy azután a belső akadályok elhárításával megnyílhasson az út a "gyógyulás" felé. A kötet mindazoknak szól, akik gyerekekkel foglalkoznak, elsősorban szülőknek és pedagógusoknak, de nevelőotthoni nevelőknek, védőnőknek, gyermekorvosoknak is.

A stressz életerővé alakításának taoista módszerei – Chia Mantak

5.05 
A stressz a modern civilizáció egyik legsúlyosabb ártalma. A könyvben bemutatott „hat gyógyító hang” és „belső mosoly” gyakorlatok segítenek hasznosíthatóvá alakítani az egyébként rendkívül ártalmas és számos pszichikai illetve fizikai betegségért felelős stressz-energiát.

Kísérleti tapasztalatok a kompetencia fejlesztéséről – Éva Czvik

3.80 
"Az iskolapszichológus munkája során főként tanulási és magatartási problémákkal jellemezhető gyerekekkel kerül kapcsolatba, az ezekkel való foglalkozáshoz kér tőle segítséget a pedagógus. A felmerülő gondok megoldását célzó feltáró munka irányul hat az adott problémára, ill. törekedhet a tágabb, mélyebb összefüggések elemzésére is, míg a segítő, korrektív munka, hatás élhet egyéni, ill. csoportos megközelítésmódokkal. Jelen tanulmányban egy olyan kísérleti és gyakorlati munkáról számolunk be, melyben többféle vizsgálati módszerrel bemérve, kiválasztottunk különböző magatartási problémákra, beilleszkedési zavarokra utaló jegyeket mutató gyerekeket, majd részükre csoportos foglalkozást szerveztünk, azzal a céllal, hogy fejlesszük önismeretüket, kommunikációs készségüket, szociális interakcióbeli hatékonyságukat - vagyis azon szociális kompetenciát biztosító skill-jeiket, melyek szerényebb fejlettsége e gondok hátterében állhat." (részlet a bevezetésből)

Élj és dolgozz Angliában! – Kolektív autorov,Judit Sipos

9.10 
"Ez a könyv részletes, konkrét és hasznos információkat ad azoknak, akik Angliában szeretnének dolgozni. Célom az volt, hogy eloszlassam a ködöt a kinti dolgokról és hogy egyedül is érvényesülj, munkaközvetítők nélkül. Lépésről-lépésre megmutatom, hogyan kezdj sikeres életet Angliában: -hogyan indulj el, ha nincs pénzed -angol önéletrajz sablon, amivel napok alatt garantáltan munkát kapsz -olcsó és minőségi nyelviskolák címei -hogyan találj állást már itthonról -tipikus munka interjúkérdések és a nyerő válaszok -nagyon olcsó, korrekt szállások címei -legfontosabb hivatalos intézni valók -továbbtanulás neves Angliai egyetemeken -Angliai magyar közösségek, társaságok -részletes segítség minden szakmában: bolti eladó, pincér, takarító, sofőr, szállodai alkalmazott, villanyszerelő, fodrász... -hogyan igényelj vissza több millió forintnyi adót, tb járulékot és támogatást az angol rendszertől miután hazajöttél Angliában minden másképp van, ezért ajánlom vedd meg ezt a könyvet és garantálom sikeres lesz a kinti életed. Évek óta élek Londonban és rá kellett jönnöm, hogy nem az induló pénz, nem a kinti ismeretségek és nem is a nyelvtudás a legfontosabb az angliai sikerekhez, hanem a konkrét és használható információ. Ebből a könyvből minden hasznos információt, tippet, trükköt és a tapasztalt londoni magyarok összes tanácsát megtudhatod most." (a Szerző) Ellentétben sok más hasonló kiadvánnyal, ezen könyv írói tényleg Angliában élnek és dolgoznak. A könyvben található sorszámmal beléphetsz az Élj és Dolgozz Angliában! Klubba, ahol más Angliába készülő vagy már Angliában élő segítőkész magyarokkal ismerkedhetsz meg.

A férfi útja II. – Richard Rohr

8.04 
„Ez a könyv a férfiakról szól, elsősorban férfiaknak. Méghozzá őszintén, ami nem véletlen. Mert az igazság kimondása hagyományosan inkább a férfiak dolga – lenne. De sokszor nem tesszük. Ostobaságból, gyengeségből, kényelmességből, haszonlesésből… És aztán ott állunk egy beszennyezett világban, átitatva hazugsággal, és már nem is vesszük észre, hogy hazudunk. Sőt a »köz-hazugságot« tovább görgetjük, és megpróbáljuk átadni a fiainknak. Nem csoda, hogy nem bíznak bennünk. Igazságokra és rendre vágynak. És ha apáiktól nem kapják meg, akkor máshol fogják keresni… Persze nem könnyű manapság őszinte férfinak, apának lenni. Közösség nélkül nem megy. Magányosan majdnem lehetetlen vállalkozás felszámolni az önszeretet hazugságait. Richard Rohr kezdetektől fogva közösségekben méri magát, és közösségek által megélt igazságokról beszél. Hazájában, az Egyesült Államokban ferences rendi szerzetesként, majd az Új Jeruzsálem Közösség lelkipásztoraként, később a Cselekvés és Elmélkedés Központ vezetőjeként gyűjtötte, nemesítette tudását a férfi és a női lelki identitásról, annak különbségeiről. Amikor személyesen is megismerhettem, lenyűgözött a hitelessége: amint kiváló előadóként személyiségének egészével közvetíti tiszta erőt sugárzó gondolatait, amelyek léleképítő közösségünkben, a Férfisátorban kezdettől fogva fontos iránymutatóul szolgáltak.” (Lisztes Gábor, Férfisátor közösség )

Az iskoláskor – Benjamin Spock

8.77 
Alapkönyv a gyermekek szocializálódásáról, érzelmi, értelmi éréséről az iskolás évek alatt. Amerika legnépszerűbb gyermekgyógyásza, a fantasztikus Spock doktor már szülők generációit segítette át tanácsaival a gyermeknevelés nehézségein. Most ismét az ő útmutatása révén győzhetjük le a gyermekeink iskolás éveiben ránk váró gondokat. Ez a könyv, valójában a folytatása az első két életévről szóló kötetnek, Spock doktor mindennapos gyakorlatából származó rövid irásait gyűjti egybe. A nagy tapasztalatú orvos ezen írásaiban az iskolás évekre koncentrál, ismerteti a problémákat és hatásos módszereket kínál azok megoldására. Olyan alapvetően fontos témákban nyújt ismereteket, mint például: -a gyermek félelmei és dühkitörései; -a mindennapok stresszhelyzeteinek kezelése; -miként taníthatjuk meg gyermekünket az igazi értékek tiszteletére és a felelősségre; -az azonos korúak között jelentkező agresszivitás kezelése; -a hatékony oktatás; -az iskolai munka előnybe helyezése, -a mostohaszülők helyzete és végül, de nem utolsó sorban -a bimbózó szexualitás megértése és hogyan beszéljünk gyermekünkkel a szerelemről és az olyan fenyegető veszélyekről, mint például az AIDS.

Az élet jövője – Edward O. Wilson

10.93 
Hány faj került a kihalás szélére valójában? A környezetvédelem tényleg ellentétben áll gazdasági fejlődéssel? Hogyan menthetjük meg bolygónkon az életet? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ napjaink egyik legtekintélyesebb tudósa, aki egyben kétszeres Pulitzer-díjas író is.

101 ötlet innovatív tanároknak – Attila Takács

2.20 
"A pedagógusok korszerű, konstruktív gondolkodása és hozzáállása szükséges ahhoz, hogy újabb és újabb módszereket alkalmazzanak tanításuk során. Ehhez nyújtanak segítséget a modern IT eszközök és számítástechnikai programok. Ötletek a feladatgyűjteményből: tengerek élővilága, napfogyatkozás, Uffizi képtár, sajtóműfajok, aknakereső logikája, láncreakció, történet totemekben, molekulamodellek. Ezek a témák csodálatos fotókkal, videókkal, érdekes diasorokkal, szimulációs programokkal szemléltethetők. A gyerekek dolga, hogy fényképezzenek, adatokat gyűjtsenek az internetről, és ízléses formában bemutatót vagy weblapot készítsenek belőle. Méréseket végezhetnek, amelynek eredményeit táblázatban rögzítik, majd diagramokon szemléltetik a változásokat. Minden pedagógusnak ajánlom, hogy bátran alkalmazza a korszerű eszközöket és programokat tanítása során." Somogyi Edit informatika szakos tanár Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola, Budapest "Nagyon hasznos ötletek, melyek színesebbé, látványossá és könnyen érthetővé teszik a legszárazabb anyagrészt is! Különösen előnyösnek tartom, hogy a prezentációk elkészítésébe diákokat is be lehet vonni, ami még közelebb hozhatja hozzájuk a tananyagot." Fuchs György történelem szakos tanár Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest

Webes adatbázis-kezelés MySQL és PHP használatával – Gábor Sági

9.10 
E könyv segítségével betekintést nyerhetünk az informatikai világ talán leggyorsabban és leglátványosabban terjedő részére a dinamikus weblapok készítésének világába. A könyv bemutatja, hogy miként lehet olyan oldalakat készíteni, amelyek tartalma az idők során, akár minden másodpercben változhat. Ehhez nyújt alapvető segítséget a MySQL adatbázis-kezelő, valamint a PHP programozási nyelv és e két komponens együttműködésének megismerése. A könyv a Windows és Linux alapú telepítés és a konfiguráci ós fájlok beállításaival kapcsolatos tudnivalók ismertetését követően részletesen foglalkozik a relációs adatbázisok elméletével, hatékony adatbázisok tervezésével, kialakításával, az SQL programnyelv legfontosabb parancsaival, valamint a MySQL saját osságaival. A könyvben található szkriptek megtalálhatóak a CD mellékleten is.

Prima klima – Vladimír Vondráček

1.74 
Předpovědi počasí patří ve vysílání rozhlasu i televize k nejčastěji a nejbedlivěji sledovaným zprávám. Podle nich se řídí veškerá práce venku, organizují se výlety a volí se oblečení, ale krom těchto ovlivňují více či méně bezpočet dalších činností. Pro Angličany je počasí prý dokonce jedním z nejdůležitějších konverzačních témat. Ač známe různé podoby jevů odehrávajících se v ovzduší, většinou nevíme, jak k nim dochází, co se při nich děje a proč to vůbec tak je. Vysvětlení se nachází v této knížce. Sepsal ji populární „televizní“ meteorolog RNDr. Vladimír Vondráček, jenž nám přes třicet let předpovídal, jak bude dnes, zítra a příště. A sepsal ji navýsost zábavně a zajímavě. Meteorologie v jeho podání je svěže poučným výletem do vzdušných výšin a zemských dálav. Své vyprávění o povětrnosti zamířil na řadu palčivých a problémových otázek. Například: Jaké extrémní teploty vydrží člověk? Proč nás v zimě ze všeho nejdříve zebou nohy? Které roční období trvá u nás nejdéle? Kdy se na nás valila a povalí velká voda?Jak vznikají bouřky a uragány? Kde je na naší planetě klimatický ráj? A jaké klima panuje tam či onde a jaké jsou klimatické rekordy? Kam se vyplatí cestovat za odpočinkem? Jaké bylo a jaké bývá počasí u nás i ve světě? A jak se vůbec předpovídá? A mnoho dalších, z nichž si dokážeme utvořit barvitou představu, jaký fyzikální kolotoč rotuje nad našimi hlavami a co jej roztáčí. To vše autor sděluje nejen slovem, ale i tabulkami, mapkami, obrázky. Spolu s ním pomáhá meteorologické taje prosvětlit svými originálními kresbami Jiří Slíva, náš přední grafik a karikaturista, jehož díly se pyšní nejedna evropská galerie a ilustracemi půl druhého sta knih.

Doprava a společnost – Hana Brůhová-Foltýnová

7.78 
Kniha přibližuje českému čtenáři problematiku udržitelné dopravy z pohledu společenských věd. Významná část je věnována aktuálnímu tématu udržitelné dopravy ve městech. Publikace vysvětluje důležité pojmy a představuje hlavní trendy vývoje dopravy ve svět

Stephen Hawking – Život s vědou – Michael White

13.35 
Kniha dokazující na příkladu nejproslulejšího současného fyzika provázanost života a vědy. Žádný žijící vědec není tak proslulý jako Stephen Hawking. Jeho kniha Stručná historie času zaznamenala po celém světě miliony prodaných výtisků, tedy stejné množství, jakého dosahuje Stephen King. Stephen Hawking udělal více než kdokoli jiný pro posouvání hranic porozumění Vesmíru. Nerad se baví o svých neduzích i o svém soukromém životě. Nejraději by byl, kdyby o něm lidé uvažovali nejprve jako o vědci a popularizátorovi vědy. Tato kniha respektuje jeho přání a snaží se na příkladu Stephena Hawkinga dokázat, že věda a život jsou neoddělitelně provázány.

Hogyan halunk meg?

9.10 
Óriási irodalma van a halálnak és a haldoklásnak, arról azonban csak kevés megbízható beszámoló szól, hogy miképp halunk meg. E könyv sorra veszi, hogy a különböző betegségek hogyan oltják ki az életet, de nem rémületet sugall, hanem demitologizálja a halált, és segítségünkre van abban, hogy megszabaduljunk az ismeretlen birodalmától való félelmünktől. Hogyan halunk meg? című könyvében Sherwin B. Nuland sebész és egyetemi oktató olyan haláleseteket mutat be, amelyek nemcsak arról szólnak, miért hal meg valaki, hanem arról is, hogyan. A halál átélésének olyan leírását adja, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy saját halálunkat illetően mindannyiunknak megadatik a választás.

Náš ľadovec sa roztápa – John Kotter

11.39 
Náš ľadovec sa roztápa je jednoduchým príbehom o úspechu vo svete, ktorý ustavične podlieha zmenám. Je to príbeh o kolónii tučniakov z Antarktídy, ktorá žije dlhé roky nezmeneným spôsobom a ktorá zistí, že ich domov ohrozuje potenciálne katastrofický problém. John Kotter, guru vrcholového manažmentu a organizačných zmien na Harvard Business School, dokazuje v knihe s pomocou výstižnej bájky, ako sa dá pomocou metódy ôsmich krokov dosiahnuť zmena v každej spoločnosti.

Mystérium Orióna – Robert Bauval,Graham Hancock

11.00 
Robert Bauval sa v osemdesiatych rokoch 20. storočia zaoberal súvislosťou pyramíd a takzvaných Textov z pyramíd s astronómiou. Knihu Mystérium Orióna napísal spoločne s Adrianom Gilbertom, ktorý viac než dvadsať rokov skúmal starý Egypt a jeho mystickú tradíciu.

V kouzelné zahradě jazyků – Jiří Elman

6.03 
V kouzelné zahradě jazyků aneb Jak studovat cizí jazyky. Kniha přináší praktické zkušenosti známého lingvisty, překladatele a autora četných slovníků o tom, jak studovat cizí jazyky. Naleznete zde návos, jak vytvořit správné studijní prostředí, jak rozvíjet vlastnosti důležité pro studium, jako je pozornost, paměť, myšlení, posilování vůle, ale i význam autogenního tréninku i tělesné a duševní hygieny pro učení. Zvlášť zajímavá je kapitola o rychlém učení – superlearningu a způsobu, jak konkrétně procvičovat gramatiku a obohacovat slovní zásobu. Knížka je inspirací a návodem, jak cizí jazyk zvládnout.

Schody ke hvězdám – Anthony Aveni

13.31 
K čemu sloužily megality u Stonehenge? Proč vystavěli Inkové město Cuzco? Jaký byl účel Velké pyramidy staré civilizace Mayů? Všechny tyto pradávné a dnes i turisticky proslavené stavby ukazují na odvěkou lidskou touhu po vesmírném řádu. Anthony Aveni, profesor astronomie a antropologie a jeden z dnešních předních představitelů archeoastronomie, ukazuje nejen jak tyto stavby vznikly a k čemu sloužily, ale všímá si i klíčové role astrologie při jejich plánování a výstavbě.

Maximální bezpečnost + CD

19.45 
Kniha Maximální bezpečnost je určena správcům sítí a manažerům, kteří hledají informace o tom, jak chránit své počítače, počítačové sítě a www prezentace před neoprávněným vniknutím. Knihu napsali zkušení hackeři a odborníci na bezpečnost, kteří zna jí slabiny jednotlivých platforem a systémů a vědí, jak lze těchto slabin zneužít. V této jedinečné knize najdete popis zranitelných míst nejpoužívanějších systémů a platforem a dozvíte se také, jak tato slabá místa ošetřit a lépe se ochránit. Anonym ous je zkušený hacker, který se dnes zabývá testováním bezpečnosti různých síťových platforem. V osmdesátých letech byl stíhán pro sérii bankovních podvodů, neboť vyvinul techniku pro obcházení zabezpečení bankovních systémů. Naučíte se testovat svo u síť a její potenciální zranitelnost s využitím stejných nástrojů, které používají hackeři Dozvíte se kde hledat informace o bezpečnostních dírách ve stávajících systémech Poučíte se o celé řadě nástrojů, které hackeři a crackeři používají ke svým útokům Osvojíte si praktické zásady bezpečnosti Dozvíte se jak máte jako bezpečnostní administrátor postupovat, chcete-li uživatele naučit zásadám bezpečnosti Dozvíte se jaké potenciální nebezpečí představují bezdrátové sítě CD-ROM OBSAHUJE: Fire wally a nástroje pro správu systémů Nástroje pro testování bezpečnosti sítí Nástroje pro detekování průniků včetně Tripware Bezpečnostní moduly pro Apache Šifrovací knihovny včetně Cryptix SASL Library Zabezpečovací nástroje pro Windows včetně P osums Windows Enforcer

Neviditelná hrozba – Peter Erlacher

5.71 
Není sporu o tom, že elektrická a magnetická pole domovní elektroinstalace a telekomunikací působí na člověka. Účinky na zdraví jsou hodnoceny různě, ale autoři přesto doporučují preventivní opatření. Po přehledu vlastností a účinků elektrických a magnetických polí a vysokofrekvenčního záření autoři vysvětlují mezní hodnoty polí a záření v budovách požadované stavebními biology a zdravotníky zabývajícími se životním prostředím.

Hyperprostor – Michio Kaku

17.81 
Snad nejpevněji zakořeněnou představou o světě kolem nás je, že má tři rozměry. Vědecké revoluce však jdou vždy proti zdravému rozumu, říká Michio Kaku a připomíná, že většina lidí – a většina vědců – kdysi pokládala za naprostý nesmysl i teorii relativity a kvantovou fyziku. Zatím není v lidských silách existenci vyšších dimenzí empiricky prokázat, dá se však zkoumat, co by z jejich existence vyplývalo. Teorie hyperprostoru se podle autora může stát „teorií všeho“, po níž dlouhá léta neúspěšně pátral Einstein a která by sjednotila všechny známé přírodní zákony. Hyperprostor nás seznamuje s historií čtvrtého rozměru, přibližuje strunovou teorii, předkládá nejnovější vědecké poznatky a klade si i otázky o možnostech života v paralelních vesmírech. Kaku je proslulý vědec, poutavý vypravěč a vynikající popularizátor schopný jasně vyložit i ty nejobtížnější fyzikální modely.

Neřešitelná rovnice – Mario Livio

17.81 
Po cenami ověnčené knize Zlatý řez přichází americký astrofyzik Mario Livio s novým příspěvkem ke vztahu matematiky, vědy a umění. V centru jeho zájmu je tentokrát fenomén symetrie. Ta je jednak jedním ze základů lidského vnímání, ale také spojnicí mezi vědou a uměním, teoretickou fyzikou a světem kolem nás. Jazykem symetrie v matematice je teorie grup, která přitom vznikla z nejméně pravděpodobného zdroje – rovnice, která nemá řešení. Jde o algebraickou rovnici pátého stupně, jež se vzpírala řešení po několik staletí, dokud dva mladí matematičtí géniové, Francouz Évariste Galois a Nor Niels Henrik Abel, nezjistili, že ji nelze řešit dosavadními metodami, ale jen s použitím konceptu symetrie a zavedením grup. Společně s dílem a tragickým životním osudem obou matematiků se Livio zabývá tím, jak teorie grup přispívá k objasnění symetrií a řádu přírodního i lidského světa.

Až na konec vesmíru – George Johnson

10.18 
Úplně běžně dnes uvádíme, kolik světelných let je od nás vzdálena která hvězda či mlhovina. Jak jsme ale na tato čísla přišli? Kniha nás provede od prvních pokusů o určení vzdálenosti Slunce a Měsíce, které podnikli antičtí astronomové, až k teoriím moderních velikánů tohoto vědního oboru, jako byl Edwin Hubble. V jejím centru však stojí téměř zapomenutý příběh ženy, jež na počátku 20. století objevila jeden z významných zákonů umožňujících měřit vesmír, příběh Henrietty Swan Leavittové.

Fyzika pro každého – Roman Kubínek

10.22 
Fyzika pro každého obsahuje stručný přehled základních poznatků fyziky na úrovni gymnaziálních vědomostí. Text je doplněn řadou informací o použití fyziky v praktickém životě, stejně jako příkladů využívání fyzikálních zákonů v živé přírodě. Nalez nete zde otázky, testové úlohy a příklady, které vám umožní zamyslet se nad danými problémy a pomohou vám lépe pochopit vysvětlované učivo. Kniha je určena studentům středních škol jako pomůcka při studiu fyziky, pro přípravu k maturitní zkoušce a k přijímacím zkouškám na vysoké školy. Studentům nefyzikálních oborů vyšších odborných a vysokých škol může pomoci při studiu zejména v počáteční etapě studia. Problematika je vysvětlena srozumitelně pro všechny zájemce o fyziku.

Mozek – Jack Challoner

10.67 
Po staletí jsme fascinováni otázkou, proč se chováme tak, jak se chováme. Mozek je nejkomplexnější ze všech orgánů - a nejtajemnější. V knize nás autor seznamuje se současnými úžasnými objevy. Například zkoumá, jak hodnotíme riziko. Proč je někteří lidé vyhledávají, zatímco jiní se mu snaží vyhnout? Seznámíme se s výsledky pokusu s horolezci na Everestu, jak se náš mozek adaptuje na nízkou koncentraci kyslíku. Jak to působí na naši schopnost zpracovávat myšlenky, zapamatovávat si fakta nebo třeba i počítat? Jiní lékaři se pokoušejí pochopit, co z nás dělá sociální živočichy, a to tak, že zkoumají podmínky ovlivňující sympatie pacientů vůči jiným. Prastará otázka - přirozenost versus výchova - se vrací, v dnešní době aplikována na inteligenci. Profesor Ramachandran se ve dvou kapitolách, jednak o fantomových údech, jednak o anomáliích lidského mozku, zabývá úvahami, zda každý z nás vnímáme svět jinak.