János Háy
Xanadu – János Háy
Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion. Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence... "A legenda szerint a velencei kereskedő olthatatlan szerelemre gyulladt egy szép piránói hajadon iránt, aki türelmetlenül leste, mikor fut be a kikötőbe szerelmesének hajója. A városi szóbeszédre fittyet hányó velencei építtette a kikötőre tekintő palotát, s tétette rá a feliratot: Lassa pur dir - Hadd fecsegjenek." (Jugoszlávia útikönyv. Bp., 1997, 558. o.) "Hétszáz ékes palota közé kincstárat vasból rakatott s a napot akarta ráveretni, mint óriás, tüzes lakatot."
Egyik átkozott dolog a másik után – János Háy,neuvedený
Otthonunk könyve – János Háy
Ez az a könyv, amiben mindannyian benne vagyunk. Ebben a könyvben születünk meg és növünk fel. Itt vagyunk gyerekek, kamaszok, apák és anyák, szeretők és szeretettek. Ebben a könyvben nekünk fáj, és mi örülünk. Mert ez a mi otthonunk könyve, a lakásunké, a városunké, a falunké, a szívünké. Ez a könyv a mi könyvünk nyáron, a strandon árnyékban és szikrázó napon, s persze télen, amikor minden túl kopár és túl hideg.
Az öregtó felé – János Háy
Itt van az ember, itt van újra, itt a feje, keze, lába, itt a füle, szeme, szája, itt az epéje, a mája, itt a gyomra, a szive, itt a sorsa magára hagyva vagy épp együtt valaki mással, itt van az ember, itt van újra, szép mint mindig. Halálárnyék, éles fény. Indulás és érkezés, víz, alma, kenyér, keksz. Egy nagyszerű életmű fontos állomása: Háy János új versei.
Xanadu – János Háy
Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion. Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet. Nem nagy dolog. Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence... "A legenda szerint a velencei kereskedő olthatatlan szerelemre gyulladt egy szép piránói hajadon iránt, aki türelmetlenül leste, mikor fut be a kikötőbe szerelmesének hajója. A városi szóbeszédre fittyet hányó velencei építtette a kikötőre tekintő palotát, s tétette rá a feliratot: Lassa pur dir - Hadd fecsegjenek." (Jugoszlávia útikönyv. Bp., 1997, 558. o.) "Hétszáz ékes palota közé kincstárat vasból rakatott s a napot akarta ráveretni, mint óriás, tüzes lakatot."