Együttérzés önmagunkkal – Kristin Neff

13.23 
Mi tehát a megoldás? Az, hogy teljes egészében hagyjunk fel önmagunk megítélésével és kiértékelésével. Az, hogy ne próbáljuk többé "jónak" vagy "rossznak" bélyegezni magunkat, hanem egyszerűen, tiszta szívvel fogadjuk el önmagunkat. Bánjunk magunkkal ugyanazzal a kedvességgel, törődéssel és együttérzéssel, ahogy azt egy jó baráttal tennénk... (részlet a könyvből) A magas önbecsülés hajszolása mára szinte vallássá vált - mégpedig a zsarnoki fajtából. Versengésközpontú kultúránk azt sugallja, hogy csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha átlag feletti teljesítményt nyújtunk. Ráadásul mindig akad valaki, aki nálunk is vonzóbb, sikeresebb vagy éppen intelligensebb. Viszont egyre több kutatás eredménye támasztja alá, hogy a hibáink és tökéletlenségeink iránt együttérzést mutató emberek jobban érzik magukat azoknál, akik állandóan ítéletet mondanak önmagukról. Ha önmagunk számára ugyanazt a gondoskodó támogatást tudjuk nyújtani, mint amit például a legjobba barátunknak, akkor a biztonság és önmagunk értékességének érzése tartóssá válhat, még nehéz élethelyzetekben is. A neves amerikai pszichológus, Kristin Neff számos kutatási eredményt önállóan is végezhető gyakorlatot és személyes történetet felvonultató műve a témát nagyon alaposan körbejárva vezeti rá az olvasót arra, hogy az állandó kritizálás helyett megtanuljon kedves lenni önmagához.

George Herbert Mead: tělo, mysl a svět – Roman Madzia

13.02 
Kniha George Herbert Mead: tělo, mysl a svět je první komplexní monografií pojednávající o Meadovi v českém prostoru. Jejím předmětem je prezentace a analýza naturalistické filozofie jednání tohoto myslitele a její následná aplikace na rozličné filozofické problémy, jako je problém poznání, sebe-vědomí, sociálního konstrukcionismu, etiky či filozofie dějin. Ústředním tématem této studie je problém epistemologického konstrukcionismu. V tomto ohledu je hlavním autorovým argumentem tvrzení, že konstrukce našeho přirozeného světa se neodehrává „v našich hlavách“, nýbrž v praktickém jednání a aktivním zapojování environmentálních struktur do našich účelově zaměřených aktivit. Práce je rozdělena do tří kapitol. První z nich se zabývá východisky Meadovy teorie jednání (aktu), jakož i pokusem o uvedení této teorie do konstruktivní diskuse s proudy filozofie mysli a kognitivních věd, souhrnně nazývanými „situovaná kognice“ (A. Clark, D. D. Hutto, M. Johnson, H. Maturana, A. Noë a další). V kapitole druhé se autor věnuje genezi a analýze Meadovy koncepce významového symbolu, (sebe)vědomí a komunikace. V kapitole třetí naopak ukazuje místo těchto teorií v Meadově sociální psychologii, morální filozofii a filozofii dějin. Roman Madzia, Ph.D. (1984), v současnosti působí jako Alexander von Humboldt Postdoctoral Fellow na filozofickém semináři Institutu kulturních studií na Univerzitě Koblenz-Landau (SRN).

Bulimie a záchvatovité přejídání – Peter J. Cooper

16.46 
Snad každý se občas přejí. Pro někoho se však přejídání může stát každodenní rutinou a ve snaze zbavit se přebytečných kalorií může sahat k životu nebezpečným metodám. Začarovaný kruh přejídání-zvracení-laxativ může svědčit o vážné poruše příjmu potravy zvané bulimia nervosa či záchvatovité přejídání. Tato svépomocná kniha britského psychoterapeuta objasňuje, oč v bulimii jde, popisuje její rizika a nabízí účinné a osvědčené postupy k překonání této poruchy. Prof. Peter Cooper je klinický psycholog a výzkumný pracovník působící na University of Reading ve Velké Británii.

Emoční inteligence – Jane Wharamová

18.24 
Staňte se odborníky na to nejdůležitější na světě – na sebe samotné! I ne¬patrné změny Ve vašem myšlení a chování promění váš život k nepoznání. V této knize se dozvíte, co je emoční inteligence, ale především se naučíte znát sami sebe: Jaké emoce ve vás doutnají či běsní? A jak s nimi naložit, když vyvřou na povrch? Jane Wharamová používá širokou škálu příkladů z běžného života a píše svižným srozumitelným stylem. Uvnitř najdete testy emočního kvocientu (EQ) i celou řadu cvičení, včetně vizualizací. Naučíte se s vlastními emocemi správně zacházet a díky tomu žít šťastnějším, autentičtějším a vyváženějším životem. Naučíte se, jak:• poznat lépe sami sebe,• určit, co vás dokáže zklidnit a co naopak rozrušit,• zlepšit své vztahy s ostatními lidmi,• ovládat své emoce a účinně se vypořádat s emoce¬mi druhých,• efektivně a pozitivně komunikovat, abyste zapůsobili na ostatní,• se lépe přizpůsobit a úspěšně si poradit s konflikty a změnami,• poslouchat své instinkty,• zkrotit impulzivní chování a zmenšit riziko „emočního přestřelení“.

Pracovní sešit k emočním rovnicím – Ales Kalina

10.45 
Pracovní sešit ke knize Emoční rovnice je nezbytnou pomůckou pro všechny, kdo práci na sobě sama berou opravdu vážně. Pracovní sešit obsahuje detailní návod, jak v praxi použít to, co se čtenáři dozvěděli v knize Emoční rovnice. Sešit je koncipován tak, aby čtenáře provedl kompletním procesem hledání Emočních rovnic a to obdobným způsobem, jako by byli na živých koučovacích sezeních. Změnit nastavení mozku tak, aby dosáhli v životě přesně to, po čem touží, je na dosah ruky. Kopírujíc knihu, pracovní sešit uživatele krok za krokem provede celým procesem metody Emočních rovnic. Tabulkám, určených pro samotnou práci, předcházejí detailní příklady a postup práce, díky kterým zvládne změnu sebe sama úplně každý!

Emoční rovnice – Odhalte svůj zdrojový kód – Ales Kalina

18.24 
V oblasti poznání lidské psychiky a funkce mozku jsme stále ještě v době ledové. Má kniha je určena pro ty z vás, kterým doposud nepomohlo vůbec nic. Vítejte na mé lodi. Já sám jsem hledal odpovědi na své palčivé otázky přes 20 let, ale nikde jsem je nenacházel. Vyhledával jsem rádce po celém světě, ale nikdo z nich mi nedal kloudnou odpověď; až donedávna, kdy jsem konečně našel zajímavý pohled na události, které se se mnou a okolo mě děly. A ejhle, ty události měly řád a daly se mapovat a statisticky vyhodnocovat. Konečně něco pořádného, a ne jen nějaké nejasné žvásty! Vítejte ve světě Emočních rovnic, ve světě Emoční matematiky pro každého. Jsem potěšen, že se mohu podělit se svými poznatky právě s vámi, milí čtenáři. Příjemné čtení!

Hová, merre, lányok, fiúk? – Lívia Mohás

10.89 
Mohás Lívia legújabb könyvében az ifjú nemzedéket szólítja meg: értékzavaros világunkban ők azok, akik erejükkel, szépségükkel, kritikusi képességükkel a társadalom erkölcsi példaképévé válhatnak. Az írónő óriási felelősséget tesz ezzel a vállukra, de őszintén hiszi, hogy megfelelő "képzettséggel" a fiatalok is válhatnak a felnőttek példaképévé. Témái között a házasság és család, a monogámia és moralitás, az agresszió és hazaszeretet szerepel. A szerző konzervatív értékrendűnek vallja magát, bevezeti olvasóit abba a szellemi műhelybe, ahol azt a felelősségteljes feladatot, amit a fiataloknak célul tűzött ki, meg lehet valósítani. Nincs könnyű dolga, de a tizenéveseknek sincs: társadalmunk teljesítmény centrikus, anyagias és sikerorientált. A könyv rendkívül hasznos és konkrét gyakorlati tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy a mai fiatalság miként álljon ellen a külső káros hatásoknak és hogyan legyen kreatív, hogyan mozgósítsa a belső erőforrásait és váljon képessé a változásra, a fejlődésre.

Mesepszichológia 2. – Annamária Kádár

12.27 
A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a "kényes" nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal. Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben - és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések - és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket - és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá. Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában. A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Nagy kedvvel folytattam Lilla és Tündérbogyó történetét, akik számos újabb kaland során fedezik fel a külső és belső világot.