Zobrazuje sa všetkych 7 výsledkov

Csutak színre lép – Iván Mándy

7.29 
Csutak színre lép... Ezzel a mozdulattal indul a négy részes regényfolyam, amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó. Ez a mű a fiatalokról és az ő lelkükről szól egy olyan korban, amelyben ott bújik az élet: játék, költészet, álom és egy kis vadság. A történet középpontjában egy bandaháború áll, melyet a híres Ér és a hírhedt Vay Ádám utcaiak vívnak. Színes Géza és Nagyvilági Főcső vezetésével el kell dönteniük, kinek van vagányabb, belevalóbb csapata, hogy ki uralja majd a kerület játszótereit. A lírai oldalt egy színházi előadás képviseli, melyet Gézáék szerveznek az Ér utcában. De sikerülhet ez a próbálkozás úgy, hogy mindig ott ólálkodnak körülöttük a másik banda tagjai? A cselekményt Réber László illusztrációi kísérik, melyek még közelebb hozzák a figurákat az olvasóhoz.

Csutak és Gyáva Dezső – Iván Mándy

7.68 
A Holnap Kiadó ifjúsági sorozatában jelenteti meg Mándy Iván: Csutak és Gyáva Dezső című könyvét. A kiadónak ebben a sorozatában már napvilágot látott a szerző többi, Csutakról szóló ifjúsági regénye is: Csutak színre lép, Csutak és a szürke ló, Csut ak a mikrofon előtt. Csutak egy különös kiskamasz, akivel mindig történik valami, és nem egészen olyan, mint amilyennek a felnőttek a gyerekeket elképzelik, de az biztos, hogy Csutak mindig a jó oldalra áll... Ez a történet is urai és humánus, ezútta l a bátorságról és a gyávaságról ír a szerző bravúrosan, fordulatos cselekményeken keresztül vezetve hősét.

Ma este Gizi énekel – Iván Mándy

3.84 
Mándy Iván mindössze 19 éves, amikor az Irodalom című lap 1937-ben megjelent egyetlen számában napvilágot lát első elbeszélése, és 1945-re már száznál is több írása jelent meg. Mire első novelláskötete 1949-ben megjelenik, már tekintélyes prózaírói életművet tudhatott magáénak. Kisprózai írásainak nem kis hányada azonban mind ez ideig mára elfeledett napilapokban, elsárgult újságoldalakon lappangott, sőt egy részük még ma is csak ott található meg. A lírikusokról elterjedt, hogy már egészen fiatal korban maradandót alkothatnak, s ez igaz is, gondoljunk csak a francia Rimbaud-ra vagy a mi Petőfinkre. E séma szerint a prózaírók később érnek, hiszen csak érett, felnőtt fejjel lehet jó elbeszélést vagy regényt írni. Nos, Mándy eleven cáfolata ennek: már első írásai is az alkotó személyiség talentumát hirdetik, és félre-ismerhetetlenül magukon viselik a „mándys” jegyeket. Nyoma sincs itt tétova próbálkozásnak, éretlen keresgélésnek: biztos kézzel rajzol portrékat, szituációkat, hétköznapi tragédiákat és apró komédiákat. Meglepődve vehette tudomásul a legkényesebb ízlésű kritikus is, hogy átütő tehetség bukkant fel a magyar prózairodalomban. Mándy több húron játszik: rövid, karcolatszerű szösszenetei egy-egy karakter, egy-egy szituáció epikai pillanatfelvételei, mások a humor és a szatíra felé hajlanak. A kötet legmarkánsabb írásai a klasszikus elbeszélő irodalom dramaturgiájára építenek, de Mándy egyéni alkotásmódja felülírja a klasszikus elbeszélés formajegyeit. Kiadásunk 118 újonnan feltárt, 1937 és 1945 között napvilágot látott, kötetben eddig nem publikált írása igazi csemege azoknak, akik a magyar irodalmat kedvelik. Közreadásuk nagymértékben segítheti elő egy „Mándy-összes” megjelentetését.

Robin Hood – Móra Klassz sorozat – ÜKH 2017 – Iván Mándy,László Herbszt

6.78 
Mándy Iván híres ifjúsági könyve a középkori Angliában játszódik, és a sherwoodi erdő igazságosztójának, Robin Hoodnak a történetét meséli el, aki embereivel szembeszállt a zsarnok nottinghami városbíróval.