A 892 oldalas, korabeli képeket is közlő könyv ismerteti az 1945-1948-as évek, a Rákosi-rendszer, a késő Kádár-rendszer, valamint a rendszerváltás első éveinek szövegeit, és érinti az ún. „felszabadulás“ kérdését is. A Horthy-rendszer általános értékelése, amely összefügg a háborúval, a nyilas uralommal, 1956-tal és 1919-cel, korlátozott mértékben ugyan, de szintén helyet kap a szövegek között. A kötet külön foglalkozik a magyarokra vonatkozó vagy a magyarokat is érintő német hadműveleti parancsokkal, a munkaszolgálat történetével, a német-magyar tárgyalásokkal. A válogatásban helyet kapnak a Magyarországról és a magyar honvédségről készített német értékelések is. A közéleti emlékezetet tárgyaló részben a háborúval kapcsolatos politikai felszólalások mellett a legismertebb magyar költőktől származó versek is szerepelnek.
A második világháború
32.81 €